Translate

2017. február 19., vasárnap

Hogy vagy Marcal?#1

Hogyan is lehetne elfelejteni azt, hogy 2010.-ben mi történt. Mint tudjuk átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának a gátja. A Marcal folyó erős leszennyezést kapott, aminek következtében az élővilág nagy része teljesen kipusztult. Milyen állapotban van folyó napjainkban?

Még ma is emlékszem azokra a pillanatokra, amiket gyerekkoromban a Marcal partján átéltem. A Marcal az elsők között volt akkor, amikor a horgászat alapjait elsajátítottam, lehet ezért is oly sok kedves emlék fűz ehhez a folyóhoz, azonban 2010. októberében megváltozott minden. Mindössze akkor még csak 10 éves voltam és persze gyerekfejjel azért még másképpen látjuk az eseményeket, azonban itt átéreztem a dolgoknak a súlyát. Számos hírt hallottunk akkoriban, sajnos nem sok jót; ,,A Marcal teljes élővilágát végzetes károsodás érte a vörösiszap-szennyezés hatására, a halállomány teljesen kipusztult, és a szakértők véleménye szerint a növényzetet sem lehet már megmenteni." - írták.
 

   Természetes állapot&Szennyezés napjaiban (Forrás: Vasihorgasz.hu ill. Marcal.hu) Szerk.: Hal Velem

Hosszú ideig horgászati tilalom volt érvényben, azonban változást a 2014.-es év hozott, ugyanis 2014. január 01-től engedélyezték a horgászatot a Marcal folyó vasi szakaszán a kifogott zsákmány azonnali visszabocsátása mellett. A következő évben 2015.-ben ismét változás következett be, ugyanis 2015. január 01-től a Marcal folyó vasi szakaszán a vízterületre vonatkozó horgászrendben meghatározott mennyiségű halzsákmány megtartását engedélyezték. ,,Az élővilág 4 év és 3 hónap alatt többé-kevésbé regenerálódott, és az élet visszatalált a régi kerékvágásba." - írta a Marcal.hu. Sajnos ebben az időszakban nem volt lehetőségem a horgászni a folyón, azonban idén több alkalommal fogok a Marcalon horgászni. Beszámolók olvashatóak lesznek itt az oldalon. Addig egy kis fényképsorozat erről a folyóról az elmúlt időszakból: