HAL VELEM portré
A horgászat ritkán kezdődik egy döntéssel. Nem úgy van, hogy az ember egyszer csak elhatározza: holnaptól horgász lesz. Észre sem vesszük, mikor válik az egész többé, mint halfogás.
Ez az írás erről is szól.
Nagyjából 11 éves koromtól nevezhető rendszerszintűnek a horgászat az életemben. Nem magamtól indult, és nem is volt horgász a közvetlen családi körömben. Az első vízparti élményeket édesanyám nagybátyjának köszönhetem. Ő feedertechnikával horgászott, főleg állóvizeken, és ma már nyugodtan kimondhatom: ha ő akkor nem visz el magával, ma kevesebb lennék. Ez nem költői túlzás, hanem tény.
Kezdetben nem filozófia volt, hanem a halfogás élménye. A fárasztás, a kapás, az a megmagyarázhatatlan érzés, amikor a bot életre kel. És persze az is, hogy jó időben egyszerűen jó a vízparton lenni. Hogy ez az egész később mit ad még... azt akkor még nem láttam. Csak később kezdett összeállni a kép.
Ma is azt mondanám, hogy hozzám legközelebb a klasszikus fenekezés áll. Másodsorban az úszózás, azon belül is mostanában a matchbotos horgászat. Voltak pickerbotjaim, sokat horgásztam velük, de még mindig bakancslistás egy 3,90-es vagy 4,20-as feeder. Ha címkézni kellene magam, elsőre azt mondanám: ponty- és amurhorgász vagyok. De az igazság az, hogy most leginkább arra vágyom, hogy jöjjenek a jó idők, és úszózhassak keszegre, kárászra. Ahogy telik az idő, az ember nyitottabb lesz. Egyre inkább érzem, hogy a pergetés felé is érdemes lenne komolyabban elindulni. És ha már bővülnek a határok, elárulom, hogy elég komolyan érdekel a vadgazdálkodás is. Hogy ez milyen irányokat nyit meg Azt még magam sem tudom.
Nagyon sokat. Leginkább azt, hogy rohanunk. Nem lassítunk. Halmozunk, anyagiasak vagyunk, és sokszor még az sem számít, ha mindez a saját egészségünk rovására megy. Pedig lehetne lassabban. Egyszerűbben. A horgászattal töltött idő pontosan ezt mutatja meg. Ha egy mondatban kellene összefoglalni, mit jelent nekem ma a horgászat: aztmondanám mindent.
